Ebben a szakmában is fontossággal bír a címben foglaltak.

Mivel emberekkel dolgozunk, emberek számára ajánljuk a termékeket, szolgáltatásokat, fontos, hogy odafigyeljünk a vevőinkre.

Nem az a lényeg, hogy mindenáron megvásárolja azt, amit kínálunk neki, hanem az, hogy minden olyan információval ellássuk, amelyből el tudja dönteni, hogy szüksége van-e az adott termékre, szolgáltatásra.

Sajnos, még vannak olyan hálózatépítők, akik a "régi módszer" alapján tanítják munkatársukat, akik egy idő után lemorzsolódnak, mivel nem tanították meg nekik az odafigyelést művészetét.

Igaz, ez egy képesség, amit saját magunk ki tudunk fejleszteni annak érdekében, hogy kialakuljon a bizalom. A BIZALOM! Ha nem bízunk magunkban, érződik a bizonytalanság, akkor hogy várjuk el leendő munkatársunktól vagy vevőnktől azt, hogy vásároljon tőlünk, vagy hogy csapattársunk legyen?

Az odafigyelés egy belső folyamat, és mint említettem, tanulható, de ritkán oktatott képesség. Ha gondosan odafigyelünk a beszélgető parterünkre, nem vágunk a szavába, türelmesen végighallgatjuk, akkor sikerül majd a megfelelő hatást elérnünk.

" Ha beszélsz, akkor veszítesz, de ha odafigyelsz, akkor sok mindent megtudhatsz." (Jeffrey Combs)

Bob Proctort kérdezték meg egy MLM-es folyóiratban a szeretet szerepéről a Networking Times-ban, ennek részletét olvashatja, Kedves Olvasóm!

"Mondanál nekünk valamit a szeretet szerepéről a Network Marketingben?

Természetesen! Ez egy olyan terület, aminek az emberek egy kicsivel több időt szentelhetnének. Úgy tekintem a szeretetet, mint egy rezonanciát. Itt egy valódi harmóniáról van szó. Azok a személyek, akik szeretnek másokon segíteni, ők az igazi nagy nyertesek. Erről lépten-nyomon meggyőződhetünk a Network Marketing esetében. A valódi nagy nyertesek itt élvezik látni azt, amikor egy-egy személy felébred, és rájön a dologra. Szeretik azt, ha az embereket nyertesnek láthatják.
 
A közelmúltban volt alkalmam látni egy házaspár megjutalmazását. Ott álltak a hallgatóság előtt és elmondták, hogy 13 évvel ezelőtt összeházasodtak, majd később elváltak. A gyermekeik miatt azonban, tartották a kapcsolatot egymással. Az egyikük csatlakozott egy Network Marketinges céghez, és beléptette a csoportjába a másikat. Az eredmény az lett, hogy megint összeálltak - három és fél év különélés után. Ma már ismét boldog házasokként élik életüket. Kedvelik azt, amit csinálnak, szeretik egymást, és szeretnek másoknak segíteni. És mit gondol, ki kapta a legnagyobb jutalmat mindezért, ki mondhatja leginkább elégedettnek magát? Az a személy, aki a szponzoruk. Az ember számára a legnagyobb jutalom az, ha segíthet másoknak abban, hogy ők is nyertesek legyenek.
 
Az összeállítást a "Networking Times" MLM-es folyóirat alapján fordította: Kajárik Béla"
 
 

 

Szerző: network  2009.10.11. 17:21 2 komment

Címkék: szeretet network marketing bizalom odafigyelés bob proctor

A bejegyzés trackback címe:

https://netrefel.blog.hu/api/trackback/id/tr121442931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.27. 09:07:34

Tudok egy honlapot, amelyen akár több száz, vagy több ezer dollárt is lehet keresni! Minden általad beléptetett tag után 25, illetve 50 dollárt kapsz, valamint minden hónapban rendszeresen a tagok után, illetve vezetői jutalékot. Mindezt a belépési csomagtól függően. Hamar elérhető az 1000 dolláros szint! Ragadd meg a szerencséd regisztrálj és keress még a mai napon a mellékelt honlapon. Mellékesen a honlap egyéb szolgáltatásait is hasznosíthatod!
FM0204.iwowwe.com

zumberto 2012.03.27. 15:18:18

Szia! Köszönöm a lehetőséget, a KMD és az Iwowwe tagja vagyok már. Örülök, hogy Te is két ilyen fantasztikus rendszer tagja lettél! Gyönyörű napot kívánok Neked! Üdv: Robi ;)
süti beállítások módosítása